Helyzetjelentés!

Sziasztok!

Sajnos egy rossz hírrel kell kezdenem a hetet. :(

Úgy döntöttem, hogy a 7. fejezettel egyenlőre lezárom ezt a történetet. Sajnos mostanában nem nagyon van időm meg energiám írni munka után, valamint itt az ideje a vizsgáimra is készülni így egy darabig nem fogom tudni folytatni. Ígérgetni meg nem akarok, hogy majd ekkor meg ekkor lesz friss és csak nem készülök el vele. Nem így terveztem mikor bele kezdtem a történetbe, de így alakult. A héten megpróbálok összehozni egy extra hosszú fejezetet lezárásként és talán majd a jövőben megírom a folytatását is.

Sajnálom és köszönöm annak, akik követték ezt a blogot, ezt a történtet.

Puszi: Wiky

6. fejezet

Sziasztok!

Meg is érkezett a hatodik fejezet :) Remélem tetszeni fog és elmondjátok a véleményeteket róla. A következő egy hét múlva érkezik!

Jó olvasást!

Puszi: Wiky

„Azt mondják, hogy a titkok kísértenek, és nem hagynak nyugodni. Hogy megmérgezhetik a kapcsolatokat, és viszályt szíthatnak családokban. Hogy a végén csak az ment meg a rád nehezedő súlytól, ha elmondod az igazat.”

/Emily Giffin/

Másnap reggel ragyogó napsütésre ébredtem és iszonyatos fejfájásra. Először még ki se nyitottam a szemem csak próbáltam megnyugtatni háborgó gyomromat. Meg nem tudom mondani, hogy mikor ittam utoljára ennyit, de az biztos, hogy egy darabig nem is fogok. Hirtelen rémlettek fel előttem a tegnap este emlékei, és mint akit megcsíptek úgy pattantam ki az ágyból. Körül néztem a szobában hátha csak álmodtam, de sajnos nem így történt. Robertéknál voltam. A rosszullétem megint elhatalmasodott rajtam így meg kellett kapaszkodnom az ágy szélébe. Robert pont ezt a pillanatot választotta, hogy belépjen a szobába.

•        Kristen jól vagy? – lépett oda hozzám és megfogta a kezem.

•        Nos, voltam már jobban. – mosolyodtam el keserűen. – Kicsit elszoktam az ivástól. – jegyeztem meg halkan, de ő így is meghallotta.

•        Azt észrevettem. – nevetett fel. – Gyere, Jack készített valami könnyű reggelit egy nagy adag kávéval.

•        Inkább haza mennék. – mondtam.

•        Még mit nem! Szerinted Jack is hagyná, hogy ilyen állapotban menj haza? Szépen megreggelizel, iszol egy kávét, beveszel egy gyógyszert és mi haza fogunk kísérni. – sorolta fel a napirendet.

•        Nem vagy az apám, hogy parancsolgass nekem – torpantam meg és csattantam fel dühösen.
• 
  

•        Igen, nem vagyok, de nem akarom, hogy bajod essen. Próbálom jóvátenni az elmúlt éveket. – mondta nekem csendesen. Igaza van. Bunkó voltam, ahelyett, hogy megköszönném. Ha tegnap nem jelennek meg fogalmam sincs, hogy mi történt volna.

•        Ne haragudj, de nem vagyok valami jó passzban.
• 
  

•        Semmi gond, megértelek. Amúgy mi vett rá tegnap, hogy le idd magad a sárga földig? – kérdezte miközben végig sétáltunk a folyosón.

•        Nos, eléggé összevesztem a bátyámmal. – hajtottam le a fejem. – Muszáj volt eljönnöm otthonról.

•        Értem. – válaszolta. Meg sem kérdezte, hogy mi történt. Egész biztos, hogy sejti mi volt a vita tárgya. A konyhába lépve vicces látvány fogadott minket. Jackson megfeledkezve a külvilágról énekelt és táncolt a gáztűzhely előtt. Nem tudtam visszafojtani a mosolyomat. Ránéztem Robra és nála is ugyanez volt a helyzet. Ő is rám emelte a tekintetét és néhány másodpercig elmerültünk egymás tekintetében. Szemeiben a korábban oly sokszor látott gyűlölet helyett pajkosságot és vidámságot fedeztem fel. Csak úgy csillogtak a szemei a jókedvtől és ettől nekem is jókedvem támadt. Te jó ég! – kiáltottam fel magamban. Nem szabad ilyenekre gondolnom. Nem kedvelhetem meg azok után, amiket velem tett. De valahogy még sem tudtam már arra a gyűlölt férfira gondolni, aki egykor, sőt még pár nappal ezelőtt is volt. Lehetséges, hogy pár nap alatt így megváltozzon a véleményem? Fogalmam sincs, de egy biztos, hogy nem szabad rágondolnom. Ki kell vernem a fejemből azokat a smaragd zöld szemeit. Megráztam a fejem és megszakítottam a szemkontaktust, majd Jackre néztem és köhintettem egyet.

•        Öhmm… Sziasztok! Kész a reggeli! - közölte eléggé zavartan, majd hogy zavarát leplezze felém fordult. – Jól vagy? – kérdezte finoman.

•        Igen, viszont majd kilyukad a gyomrom. – mosolyogtam rá.
• 
  

•        Akkor jó étvágyat! – mondta, majd leültünk és csendben fogyasztottuk el a reggelit. Miután befejeztük Robra maradt az elpakolás én pedig úgy döntöttem, hogy itt az ideje beszélnem Jackkel. Aranyos, kedves és jóképű, de nem hiszem, hogy most belet udnék menni egy kapcsolatba főleg nem Robert legjobb barátjával.

•        Jack beszélhetnénk négyszemközt? – kérdeztem.

•        Persze gyere, menjünk át a nappaliba. – mondta, majd leültünk ott a kanapéra. – Miről van szó?

•        Nézd, én nagyon kedvellek téged. – kezdtem bele. – Már az első perctől kezdve, viszont úgy érzem, hogy most nem lennék kész bele menni még egy kapcsolatba. – néztem rá félve, de meglepetésemre csak egy megértő mosoly bújt meg a szája szélén. – Ne haragudj! – fejeztem be.

•        Semmi gond. Nem haragszom. El tudom képzelni, hogy milyen nehéz időszakon mész most át. – mondta nekem és megfogta a kezem. – De azért barátok lehetünk?
• 
  

•        Hát persze, örülnék neki. – mondtam mosolyogva. – Annak is örülnék, ha elvinnéd Bellát egy randira. – kacsintottam rá.
  

•        Hogy mi? – nézett rám megrökönyödve.

•        Láttam, hogy bejöttök egymásnak. Nem kellett mondanotok csak rátok volt írva és azt is tudom, hogy miattam nem léptetek a másik irányába semmit. – válaszoltam vigyorogva.  – Most pedig vigyetek haza. – álltam fel a kanapéról. – Itt az ideje, hogy szembe nézzek a bátyámmal. – sóhajtottam fel.
• 
  

•     Minden rendben lesz. – mondtam nekem Jack, majd csatlakozott hozzánk Robert és kimentünk a kocsikhoz.

•        Majd én, viszlek Kris, Rob pedig hozza utánunk az autódat. – vázolta fel a dolgokat Jack és el is indultunk hozzánk. Az egész utat csendben tettük meg, egyikünk sem szólalt meg. Bámultam kifelé az ablakon és csak azon kattogott az agyam, hogy mit is mondjak otthon, de legfőképp, hogy viszonyuljak Kellanhoz. Szörnyen felbosszant, ha megint a tegnapi veszekedésünkre gondolok. Mikor fogja fel, hogy nem vagyok már gyerek? Itt az ideje, hogy észrevegye. Gondolataim itt értek véget ugyanis megérkeztünk hozzánk. Hát ez jó lesz. – gondoltam magamban, ahogy észrevettem, hogy a bátyám és Ashley épp az udvaron vannak.
• 
  

•       Minden oké? – kérdezte tőlem Jackson, mikor követte a tekintetem.
• 
  

•       Igen, ne aggódj. Csak fogd Robertet és menjetek. Ja és ha van kedvetek, akkor gyertek el a szülinapi partymra. – kacsintottam rá, hogy enyhítsem a feszültségemet.
• 
  

•        Biztos vagy benne? – kérdezte kétkedve.

•       Biztos. Vedd úgy, hogy ezzel köszönöm meg, hogy segítettetek. – mosolyogtam rá, majd kipattantam a kocsiból és átadtam a helyem Robnak. Még időben ugyanis Kellan közelített felénk elég dühösen. – Sziasztok! – szóltam még oda nekik, majd elhajtottak. Pont ekkor ért oda hozzám Kellan.

•       Mi a franc volt ez? -  sziszegte nekem és szinte remegett az elfojtott dühtől.

•        Mi lett volna? – kérdeztem vissza flegmán. – Haza hoztak.

• 
  
•        Azt észrevettem. Hogy kerültél hozzájuk? – szinte kiabálta.
• 
  

•       Kellan, kérlek ne az utcán. - fogta meg a kezét nyugtatólag Ashley.

•        Igaz is! Kristen befelé! – kezdte megint a parancsolgatást. Erre már én is dühös lettem.

•        Tegnap is megmondtam már, hogy ne parancsolgass nekem. – majd felszegett állal bevonultam a házba. -   Mérgesen csörtetett utánam. Beléptünk a nappaliba, de mielőtt megint elkezdte volna, dühösen megfordultam és elkezdtem vele kiabálni.

•        Abbahagyhatnád már ezt az értelmetlen viselkedést. Felnőtt ember vagyok, és nem szólhatsz bele minden egyes cselekedetembe. – kezdtem bele. – Igen, tudom, hogy mit tett velünk Rob, de veled ellentétben és meghallgattam a teljes történetet és nem kezdtem el egyből őrjöngeni, hanem átgondoltam a dolgokat. Sőt még odáig is merészkedtem, hogy meghallgassam Rob verzióját.

•        És honnan tudod, hogy igaz? – vágott közbe.

•       Csak rá kellett nézni, miközben mesélt. Őt is megdöbbentették a dolgok. – folytattam. El sem hiszem, hogy Robot védem. – Csak próbálj egy kicsit higgadtabban átgondolni a dolgokat vagy beszélgess Mr Smith-el. – váltottam kérlelő hangnemre. – Hagyjuk ezt abba, kérlek. – erre már kicsit lehiggadt és odalépett hozzám.

•        Ne haragudj, de tudod, hogy milyen vagyok! – mondta, majd megölelt. – Ashleyn kívül már csak te maradtál nekem. – suttogta.

•        Tudom, de higgy nekem. Tudok vigyázni magamra. – mondtam halkan. – Amúgy meg tegnap ő mentett meg miután letámadt egy részeg pasas. – mondtam elhúzódva tőle. – Szóval még egy köszönömmel is jössz neki. – mosolyodtam el halványan.

•        Miért véded ennyire? – kérdezte.

•       Mert ismerem a történetét és ő is ugyanolyan áldozat, mint mi, aki rossz döntéseket hozott a családja miatt. Meg úgy gondolom, kiegyenlítette a számlát azzal, hogy megmentett. – én magam is meglepődtem, hogy már nem igazán érzek haragot, ha rá gondolok.

•        Rendben. Megpróbálok jobb belátásra térni. – mondta nekem. – Most pedig menj, keresd meg a lányokat. Be akarják fejezni a party előkészületeit. – fintorgott ő is meg én is. – Engem is bele akartak rángatni, de sikerült meglépnem. – vigyorgott. – Kitartást. – nevetett még rám és lelépett.

Ezek után megkerestem a lányokat, akiknek először is el kellett mesélnem a tegnap történteket, majd megbeszéltük az utolsó néhány dolgot a bulival kapcsolatban. Mindketten megrökönyödtek, mikor mondtam, hogy még két személyt vegyenek fel a meghívottak listájára, de nem kérdezősködtek vagy ellenkeztek.

Így telt el egy újabb hét. Készülődéssel. Fel nem foghatom, hogy minek ekkora felhajtás. – gondoltam magamban, majd ránéztem a ruhámra, ami az ágyamon pihent. Elérkezett a buli napja és itt az ideje készülődni. – sóhajtottam egy nagyot. Egyre feszültebb voltam és fogalmam sem volt, hogy miért. Kíváncsian várom, hogy mit tartogat számomra ez az este.

5.fejezet

Sziasztok!

Itt az 5. fejezet remélem tetszeni fog és leírjátok a véleményeteket róla :)

A héten jön a hatodik fejezet is.

Jó olvasást!

Puszi: Wiky

"A tükör a legőszintébb barátnőd: mindig az arcodba dörgöli a valóságot."

/Lakatos Levente/

Három nap telt el az igazság kiderülése óta. Rengeteget gondolkoztam a dologról, de még mindig olyan hihetetlen volt számomra. Másnap, ahogy haza jöttek Kellanék azonnal észrevették, hogy valami nem stimmel, de szerencsémre nem kérdezősködött. Nem akartam hazudni neki meg elhallgatni az igazságot, de meg akartam kímélni őt ettől a sokktól. Amúgy is sejtettem, hogy reagált volna. Szörnyen hirtelen haragú és tudom, hogy az elején egy szavamat sem hinné el. Jobb lenne, hogy ha őt is Mr Smith avatná be. Tiszteli és felnéz rá, neki egészen biztosan hinne. Ő is tisztában van vele, hogy Smith mindig is a család barátja volt és ilyen dologban nem hazudna. Ashleyt sem avattuk be a dologba, mert ő meg képtelen lett volna magában tartani a dolgot. Így hát Bellával megtartottuk ezt a titkot és csak reméltem, hogy Jack vagy Rob nem telefonál vagy jön el hozzánk, mert abból hatalmas nagy balhé kerekedne.

Ami pedig Jacksont illeti még mindig nem hívtam fel. Aznap este mikor megismerkedtünk jó ötletnek tartottam, hogy jobban megismerjük egymást, de most, hogy kiderült Rob legjobb barátja, már nem tartottam olyan jó dolognak. Nem akarok többet Roberttel foglalkozni, már pedig ha Jackkel komolyabbra fordulna, a dolog az azt jelentené, hogy Rob is megjelenne az életemben. A barátjától meg nem akarom elszakítani akármennyire is gyűlölöm. Sok minden járt a fejemen az utóbbi napokban, ezért Bella úgy döntött, hogy ideje bekapcsolódnom a szülinapi bulim megszervezésébe. Így történt, hogy épp egy helyszínt indulunk megnézni. Semmi kedvem ehhez az egészhez, de ragaszkodtak a társaságomhoz.

•        Hahóó Kristen! – lengette meg a kezét előttem Ashley. – Megjöttünk! – világosított fel.

•        Bocsánat, kicsit elkalandoztam. – néztem rá bűnbánóan.

•        Hát azt vettem észre. Furák vagytok ti ketten mostanában. – nézett minket gyanakodva.

•        Csak képzelődsz. – szólalt meg Bella. – Inkább gyerünk, nézzük meg ezt a helyet. – javasolta, majd bementünk az épületbe.

•        Lányok! Muszáj ezt az egészet? – nyavalyogtam. Semmi kedvem nem volt partyt szervezni.

•        Igen! – vágták rá egyszerre. – Idén megünnepeljük a születésnapodat. – mondta Ashley ellentmondást nem tűrő hangon.

•        Hát jó! – sóhajtottam egy nagyot beletörődve, majd követtem őket. Végig jártuk az egész épületet és abban egyeztünk meg, hogy az egyik hatalmas helyiséget fogjuk csak berendezni. Kényelmesen el fog ott férni minden. Elég hamar elintéztük a hely foglalásával kapcsolatos iratokat, majd úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a parkba sétálni és fagyizni, mint a régi szép időkben. Felelevenítettük a régi emlékeket és rengeteget nevettünk fiatalkori dolgainkon.

•        És emlékeztek, mikor Bella fürdőruhában jelent meg egy hajós suli bulin? – nevettem mikor eszembe jutott az emlék. – Mindenki ki volt öltözve ő meg azt hitte, ha már hajón van a party, akkor biztos fürdőruhás buli lesz. – erre már ők is felnevettek, mikor eszükbe jutott az eset.

•        Vagy, amikor Ashley annyit ivott, hogy lerókázta az akkori pasija méreg drága cipőjét? – jutott eszébe Bellának egy másik vicces eset.

•        Jaj, ne is mond. – takarta el az arcát Ash. – Szörnyen ciki volt. Másnap már szóba sem állt velem szegény srác, amit meg is értek. – mondta mosolyogva. – De ha már itt tartunk. Az se volt semmi, amikor Kristen és Caroline egymásnak este a menzán, mikor másodikosak voltunk a gimiben. – erre mind felkacagtunk.

•        Ja, igen emlékszem. – elevenítettem fel az emléket. – És persze az is egy fiú miatt volt. Fogalmam sincs mit tetszett abba a srácba. – nevettem.

•        Hát azt mi se! – helyeseltek mosolyogva. – Mi is volt a neve? – kérdezte Bella.

•        Daniel. – válaszoltam. – Tényleg ti tudtok róla valamit?

•        Ha jól hallottam Ibizán kapott egy állást, méghozzá egy szálloda vezetését vette át. – tájékoztatott minket Ashley. Na, igen ő mindig mindent tud. – Caroline pedig modellként dolgozott Párizsban. Elég sikeres lett volna, de terhes lett és befuccsolt a karrierje. Ha az értesüléseim helyesek. – fejezte be.

•        Caroline, mint anya? – kacagott fel Bella. – El sem tudom képzelni, ahogy a plázacica topmodell egyszer csak a kifutó helyett pelenkát cserél. – erre már mi is nevettünk.

•        Jaj, olyan gonoszak vagyunk. – sóhajtottam fel minden bűntudat nélkül vigyorogva.

•        Na igen, de ő se volt kedves velünk a gimiben szóval ennyi kijár neki.

•        Egyet kell értenem Ashleyvel. – helyeselt Bella.  – Na jól van lányok! Akkor most merre?

•        Menjünk el hattyút etetni! – csillant fel a szemem. Kislányként állandóan a parkban lógtunk, ha volt egy kis szabadidőnk és csillogó szemekkel figyeltük a hattyúkat. Egy iskolai darabban még el is játszhattam a Hattyúk tava főszerepét. Csodálatos érzés volt. A lányok mosolyogva bólintottak majd elindultunk a tópartra. Útközben vettünk egy-egy csomag eledelt nekik és leültünk a füves részre. Csendben dobáltuk be nekik a vízbe, mire odaúsztak hozzánk. Csodaszép állatok. Hófehér tollukon megcsillanó napfény káprázatos látványt nyújt. Annyira belemerültünk mindannyian a gondolatainkba, hogy észre se vettük a két közeledő alakot, csak amikor már árnyékot vetettek ránk. Felnéztem és hirtelen megszólalni sem tudtam. Jack és Rob volt az. Félve néztem a lányok felé. Bella kicsit meg volt döbbenve, de nem tükröződött utálat és harag az arcán ellenben Ashleyvel. Már nyitottam volna a számat, hogy megszólaljak, de Ash megelőzött. Felpattant ültéből és elkezdett ordibálni.

•        Te még is mi a francot keresel itt? Van bőr a képeden ide jönni hozzánk? Még több fájdalmat akarsz okozni Krisnek? Te utolsó féreg… te…. – és folytatta volna tovább, ha nem állítom le a szitkozódását.

•        Ashley hagyd abba, kérlek. - szóltam rá erélyesebben, mire döbbenten nézett rám és még a hangja is elhalt. Kihasználva a csöndet a fiúk felé fordultam. – Mit szeretnétek? – kérdeztem tőlük.

•        Igazság szerint csak én szeretnék veled beszélni. – szólalt meg Robert. – Kérlek! – tette hozzá, arcomat látva.

•        Rendben. – bólintottam kelletlenül, de számíthattam volna rá, hogy a történtek után meg fog keresni.

•        Te elmész vele? – találta meg újra a hangját Ashley. Teljesen le volt döbbenve.

•        Menjetek csak, majd mi Jacksonnal elmagyarázzuk neki a dolgokat. – válaszolt helyettem Bella, mire hálásan néztem rá. Ő mindig is jobban tudta kezelni Ashleyt, mint én.

•        Megiszunk egy kávét? – fordult felém Rob, mikor elindultunk. Én csak bólintottam, majd a legközelebbi kávézóig csendben tettük meg az utat. Fogalmam sincs még, hogy miről akar velem beszélni, hiszen már bocsánatot kért a múltban történtek miatt. Mikor odaértünk leültünk egy asztalhoz, rendeltünk egy-egy kávét, majd én törtem meg először a csendet.

•        Miért akartál velem beszélni? – kérdeztem kicsit fagyosan.

•        Tudom, hogy nem szívesen jöttél el velem és ígérem, rövid leszek. – mondta kimérten.

•        Kezdheted!

•        Amióta az eszemet tudom apám mindig azt szajkózta nekem, hogy a Stewart család tönkre tette az életünket, kisemmiztek minket. – kezdett bele. – Gyerekként még nem igazán értettem, hogy ez mit jelent, ezért akárhányszor visszakérdeztem csak annyi választ kaptam, hogy gyűlölni kell őket. Ebből is láthatod, hogy Ő beszélte tele a fejem és szerintem te is tudod, hogy egy gyerek mennyire befolyásolható. – nézett a szemembe, mire bólintottam. Igen tudom, én is ilyen voltam. Könnyen rá lehetett venni dolgokra gyerekként. Kellan persze ki is használta és mindig rá vett, hogy vigyem el a balhét egy-egy csínytevése után. – jutott eszembe egy emlék. – Szóval én tulajdonképpen ebben nőttem fel.

•        És édesanyád tudott erről?

•       Tudott, de nem igazán tudott vele mit kezdeni. Apám mindig is irányította őt. Mikor nagyobb lettem és ő pedig egyre betegebb beavatott dolgokba, amiről persze pár napja kiderült, hogy hazugság. – utalt a Mr Smithtől hallott történetre. – A halála napjáig szította bennem a gyűlöletet és az utolsó szavaival arra kért, hogy bosszuljam meg azt, amit vele tettek és szerezzem vissza anyámnak a vagyont. Attól a perctől kezdve tervezgettem a bosszút, ami persze nem úgy sült el, ahogy szerettem volna. Sőt így utólag jobb is, hogy nem sikerült, mert legalább megtudtam az igazságot. Szerettem volna ezt neked elmondani, hogy lásd az én szemszögemet is. Nem ok nélkül tettem, amit és borzasztóan sajnálom. – fejezte be végül. Kicsit megdöbbentettek a hallottak. Nem gondoltam volna, hogy az apja ennyire kegyetlen volt. Így befolyásolni egy gyereket. Szerintem én se csináltam volna másképp a dolgokat ellenkező esetben, de ezt nem kötöm az orrára.

•       Nem mondasz semmit? – kérdezte halkan.

•        Nem igazán tudok, mit mondani, de megértem, hogy mit miért tettél csak épp elfogadni nem tudom. – mondtam neki szinte suttogva.

•        Megértelek. Túllőttem a célon az elrablásoddal, most már belátom. Remélem, azért egyszer megbocsájtasz.

•        Nos, egyszer majd biztos, de nem tudok egy könnyen megbocsájtani.

•        Jól van, megértem. Én ennyit szerettem volna és köszönöm, hogy meghallgattál. – mondta.

•        Én köszönöm, hogy elmondtad. – eresztettem meg felé egy enyhe mosolyt, mire visszamosolygott. Meg kell hagyni szép a mosolya és a tekintete. – állapítottam meg majd gyorsan kivertem ezeket a gondolatokat a fejemből. Nem szabad ilyenekre gondolnom vele kapcsolatban.

•        Megtennéd, hogy megmondod Jacksonnak, hogy itt vagyok? Nem szívesen mennék vissza a barátnőd miatt.

•        Rendben van, és ne haragudj Ashley miatt, de ő még nem tudja az igazságot. – mondtam neki, mire bólintott. Elköszöntem tőle és szépen lassan sétáltam vissza a többiekhez, miközben teljesen elmerültem a gondolataimban. Az egyik részem megsajnálta, de a másik részem még mindig nem tudta elfogadni a tényeket, hogy valamilyen szinten Robert is egy áldozata a szüleink múltban elkövetett tetteik miatt. Már messziről láttam, hogy lenyugodtak a kedélyek. Mikor odaértem akkor vettem észre, hogy Ashley a gondolataiba mélyedve ül a parton, miközben mellette Bella és Jack elmélyülten beszélgetnek.

•        Sziasztok! – köszöntem, amint odaértem hozzájuk. – Jack, Robert azt üzeni, hogy a kávézóban vár.

•        Rendben, köszönöm. Sziasztok! – köszönt el és már ment is a barátjához.

•        Minden rendben? – kérdeztem félve és Ashleyre pillantottam.

•        Nem, semmi sincs rendben. – suttogta dühösen. – Miért nem mondtátok el? – kérdezte sértetten.

•        Nem akartuk, hogy azonnal Kellanhoz rohanj. – válaszoltam.

•        Ennyire nem bíztok bennem? – kérdezte szomorúan. – Kris, ha azt kérted volna, akkor magamban tartom akármennyire is nem tetszik a dolog.

•        Sajnálom. – ültem le mellé és megöleltem. – Menjünk haza. – mondtam nekik, majd összeszedtük magunkat és haza indultunk. Az úton persze kifaggattak, hogy Rob miről akart velem beszélni. Nagy vonalakban elmeséltem nekik, de nem fűztek hozzá semmilyen megjegyzést. Már elég későre járt, mikor haza értünk. Alig vártam, hogy lezuhanyozhassak, és végre bebújjak az ágyamba. Hulla fáradt vagyok. Azonban ahogy beléptünk a nappaliba Kellannal találtuk szembe magunkat, akinek nem volt valami jó kedve.

•        Lányok! Magunkra hagynátok? – mondta nekik a szemembe nézve. – Volna néhány megbeszélni valóm a húgommal. – tekintete szinte villámlott. A lányok, mintha ágyúból lőtték volna ki őket rohantak fel az emeletre. Valószínűleg ők is sejtették, hogy miről akar velem beszélni. Ahogy kimentek, Kellan bezárta az ajtót és villámló tekintettel nézett rám.

•        Elárulnád, hogy mégis mi a fenéért surrantál be az irodámba? És mit kerestél? – szegezte nekem a kérdéseit. Honnan tudhatta meg? – És ami a legfontosabb, mikor akartál beszélni nekem arról, amit Mr Smithtől hallottál? – folytatta tovább. Tehát tudja. Mr Smith beszélt vele.

•        Ezek szerint az első kérdéseidre már te is tudod a választ. – suttogtam. – A másik dologról meg akkor akartam beszélni, ha már magamban is letisztáztam a dolgokat.

•        A fenébe is Kristen! – kiabált rám. – Erről igazán tudnom kellett volna nekem is. És valahogy azt is elfelejtetted mondani, hogy találkoztál azzal a mocsokkal. – szorult ökölbe a keze.

•        Nem kell minden lépésemről beszámolnom neked. – mondtam dacosan. Bennem is felment a pumpa a számon kérő stílusától. Nagylány vagyok már.

•        Nem e? – kérdezett vissza. – Én felelek érted, nekem kell vigyáznom rád. Hát nem érted? Ezek után meg főleg, hogy visszajött a városba az a rohadék.

•        Nem kell vigyáznod rám. Felnőtt nő vagyok. Ami pedig azt a rohadékot illeti, nem kell aggódnod miatta, mert ő is tudja az igazat és nem fog többet keresztbe tenni nekünk. – mondtam neki a szemébe nézve.

•        Hogy mi? – döbbent meg. – Te tartod vele a kapcsolatot?

•        Nem tartom csak civilizált emberek módjára beszéltem vele. – világosítottam fel kissé gúnyosan.

•        Te teljesen megőrültél? Megtiltom neked, hogy még egyszer beszélj vele. – sziszegte. Remegett az elfojtott dühtől.

•        Nem tilthatsz meg nekem semmit. Értve vagyok? – kiabáltam most már én is. – Azt csinálok, amit akarok. – tettem még hozzá, majd felkaptam a dzsekimet, a kocsi kulcsomat és elindultam kifelé.

•        Mit képzelsz hova mész? – lépett mellém.

•        El. Én itt most berekesztem ezt az értelmetlen vitát. Majd beszélünk, ha lehiggadtál. – láttam, hogy teljesen ledöbbent, ezért mielőtt még észhez tért volna gyorsan leléptem.

Gyorsan beszálltam az autóba és már száguldottam is. Fogalmam sem volt, hogy hova tartok, de muszáj volt eljönnöm otthonról. Szörnyen felidegesített a drága bátyám. Az elején még megértettem, hogy dühös, mert nem avattam be, de az más sok volt, hogy mindent meg akarna nekem tiltani. Elhiszem, hogy csalódott, meg elkeseredett, de ne rajtam töltse ki. Nyugodtan leülhettünk volna beszélgetni, de ehelyett a veszekedést választotta. Fogalmam sem volt merre tartok, de egyszer csak kikötöttem a Latin Dance klubban. Itt az ideje a lazításnak. – ezzel a gondolattal, ahelyett, hogy tovább hajtottam volna, kiszálltam a kocsiból és besétáltam. A pulthoz érve láttam, hogy Kayla dolgozik így oda vettem az irányt.

•       Szia Kayla! – köszöntem oda neki túlkiabálva a zenét.

•        Szia csajszi! – ölelt meg. – Reméltem, hogy nem tűnsz el újra. Mit hozhatok inni?

•        Egy vodkanarancs jó lesz! – majd már töltötte is ki nekem.

Rengeteget beszélgettünk, mint a régis szép időkben, amikor még esténként a lányokkal kisurrantunk a házból, mert amúgy nem engedtek el a szüleink. Felidéztük a régi emlékeket és jókat nevettünk. Úgy látszik, a mai nap csak az emlékekről szól. – gondoltam magamban és elmosolyodtam. Egy idő után már azt sem tudtam hányadik vodkámnál tartok, csak élveztem az estét. Pár pohár után, már a táncparkettet is meghódítottam. Jó volt végre kitáncolnom magamból a feszültséget is. Mikor kellőképp kifáradtam ismét leültem a pulthoz és azon agyaltam, hogy jutok majd haza, így hogy ittam.

•        Szia szépségem! – lépett oda hozzám egy eléggé iszákos alak. – Haza vihetlek? – kérdezte, de már beszélni alig tudott.

•        Köszi, de haza találok egyedül is. – vágtam rá és reménykedtem, hogy Kayla hamar visszaér, mert nem tudom levakarni magamról ezt a pasit.

•        Ugyan, ne kéresd már magad. – azzal elkapta a karom és elkezdett kivonszolni a klubból, mit sem törődve az ellenállásommal.

•        Nem érted, amit mondok? – kiabáltam rá és ki akartam húzni a kezem a szorításából, de túl erősen tartott. – Eressz már el! – kezdtem egyre jobban kétségbeesni. Már majdnem sikerült betuszkolnia a kocsijába, amikor hirtelen egy alak jelent meg és kirántott a szorításából és egy jól irányzott jobb egyenessel leterítette. Mikor észrevette, hogy a másik nem kel fel, felém fordult. Megvilágította az arcát a gyenge utcai fény és felismertem Robot.

•        Jól vagy? – guggolt le hozzám.

•        Azt…azt hiszem. – dadogtam. Nagyon a fejembe szállt az alkohol.

•        Te részeg vagy? – döbbent le.

•        Csak egy icipicit. – mutattam az ujjaimmal. – Köszönöm, hogy segítettél. – váltottam komolyabb hangnemre.

•        Szívesen. Na gyere, segítek. – azzal fogta a kezem és felhúzott. – Úgy látom kicsit megzúzódott a kezed. Gyere itt van Jack is, haza viszünk. – sóhajtott fel. Majd mit sem törődve a földön fekvővel elsétáltunk.

•        Nem akarok haza menni. – mondta dacosan és megálltam. – Vigyetek egy hotelba inkább.

•        Kizárt! – lépett hozzánk oda Jack. – Ilyen állapotban biztos nem. Eljössz hozzánk. – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

•        Berakom a kocsiba. Te hozod az ő kocsiját? – fordult Rob Jack felé.

•        Persze. Otthon találkozunk. – azzal kivette a táskámból a kulcsomat, mivel én már alig álltam a lábamon. Rob besegített az ő kocsijába és elindult velem az éjszakában. Fogalmam sincs, hogy mikor értünk oda hozzájuk, mert az alkohol győzedelmeskedett és egyszerűen bealudtam nem gondolva a másnapra.