Előszó!

Sziasztok! 

Kicsit megkésve, de itt az előszó :)  Próbálok sietni az első fejezettel, de a munka miatt lassan haladok. De az biztos, hogy hetente egy friss mindenképpen érkezik ha pedig valami miatt még sem lenne akkor szólni fogok nektek. :)

Remélem kíváncsiak vagytok a folytatásra :D

Puszi: Wiky

Előszó

"Rájöttem, mennyire igaz az a mondás, hogy az ember nem maradhat meghatározhatatlan ideig a görcsös félelem állapotában. A rettegés vagy a végsőkig fokozódik, míg oly mértékben túlárad, hogy az ember vagy elmenekül, vagy megőrül; vagy szép lassan lecsillapodik és elmúlik."

/Susan Hill/

Sötétség. Mindent elborító sötétség vesz körül. Félek. Reszketek. Érzem, ahogy a hideg körül ölel. Nem látom, de hallom ahogy apró bogarak, rágcsálók szaladgálnak körülöttem. A félelem teljesen megbénít. Hogy kerültem ide? Kik tették ezt velem? Miért? Ezek a kérdések cikáztak megállás nélkül a fejemben. Körül néztem, de teljes volt a sötétség. Még egy apró fénysugarat sem lehetett látni. Próbáltam hallgatózni, de az ég világon semmi, még egy kis apró nesz sem hallatszott át a falakon. Próbálok visszaemlékezni, hogy mi történhetett, de az az utolsó emlékem, hogy a parkban várakozom. De kire? Kire várhattam az éjszaka közepén egyedül a hátborzongatóan ijesztő parkban? A válasz egyszerű: fogalmam sincs. Mintha az az ütés amit a fejemre mértek teljesen kitörölte volna az utolsó pár óra történéseit. Egyáltalán mióta vagyok itt? Nem emlékszem. Hirtelen felugrottam. Hallom, ahogy valaki lassú léptekkel halad a sötét börtönöm felé. Teljesen bepánikolok. Nem tudok hova futni sem elbújni. Idegesen kapkodom a fejem jobbra és balra, de sehol sincs menekülési útvonal. Majd egyszer csak hallom a zár kattanását. Mintha lelassult volna az idő. Az ajtó nyikorogva tárult ki és ezzel egy idejűleg egy velőt rázó sikoly hagyta el ajkaimat.
Tudtam, hogy végem.