Sziasztok!
Meg
is érkezett a hatodik fejezet :) Remélem tetszeni fog és elmondjátok a véleményeteket róla. A következő egy hét
múlva érkezik!
Jó
olvasást!
Puszi:
Wiky
„Azt
mondják, hogy a titkok kísértenek, és nem hagynak nyugodni. Hogy megmérgezhetik
a kapcsolatokat, és viszályt szíthatnak családokban. Hogy a végén csak az ment
meg a rád nehezedő súlytól, ha elmondod az igazat.”
/Emily
Giffin/
Másnap reggel ragyogó napsütésre ébredtem és iszonyatos
fejfájásra. Először még ki se nyitottam a szemem csak próbáltam megnyugtatni
háborgó gyomromat. Meg nem tudom mondani, hogy mikor ittam utoljára ennyit, de
az biztos, hogy egy darabig nem is fogok. Hirtelen rémlettek fel előttem a
tegnap este emlékei, és mint akit megcsíptek úgy pattantam ki az ágyból. Körül
néztem a szobában hátha csak álmodtam, de sajnos nem így történt. Robertéknál
voltam. A rosszullétem megint elhatalmasodott rajtam így meg kellett
kapaszkodnom az ágy szélébe. Robert pont ezt a pillanatot választotta, hogy
belépjen a szobába.
- Kristen
jól vagy? – lépett oda hozzám és megfogta a kezem.
- Nos,
voltam már jobban. – mosolyodtam el keserűen. – Kicsit elszoktam az ivástól. –
jegyeztem meg halkan, de ő így is meghallotta.
- Azt
észrevettem. – nevetett fel. – Gyere, Jack készített valami könnyű reggelit egy
nagy adag kávéval.
- Inkább
haza mennék. – mondtam.
- Még
mit nem! Szerinted Jack is hagyná, hogy ilyen állapotban menj haza? Szépen
megreggelizel, iszol egy kávét, beveszel egy gyógyszert és mi haza fogunk
kísérni. – sorolta fel a napirendet.
- Nem
vagy az apám, hogy parancsolgass nekem – torpantam meg és csattantam fel
dühösen.
- Igen,
nem vagyok, de nem akarom, hogy bajod essen. Próbálom jóvátenni az elmúlt
éveket. – mondta nekem csendesen. Igaza van. Bunkó voltam, ahelyett, hogy
megköszönném. Ha tegnap nem jelennek meg fogalmam sincs, hogy mi történt volna.
- Ne
haragudj, de nem vagyok valami jó passzban.
- Semmi
gond, megértelek. Amúgy mi vett rá tegnap, hogy le idd magad a sárga földig? –
kérdezte miközben végig sétáltunk a folyosón.
- Nos,
eléggé összevesztem a bátyámmal. – hajtottam le a fejem. – Muszáj volt eljönnöm
otthonról.
- Értem.
– válaszolta. Meg sem kérdezte, hogy mi történt. Egész biztos, hogy sejti mi
volt a vita tárgya. A konyhába lépve vicces látvány fogadott minket. Jackson
megfeledkezve a külvilágról énekelt és táncolt a gáztűzhely előtt. Nem tudtam
visszafojtani a mosolyomat. Ránéztem Robra és nála is ugyanez volt a helyzet. Ő
is rám emelte a tekintetét és néhány másodpercig elmerültünk egymás
tekintetében. Szemeiben a korábban oly sokszor látott gyűlölet helyett
pajkosságot és vidámságot fedeztem fel. Csak úgy csillogtak a szemei a
jókedvtől és ettől nekem is jókedvem támadt. Te jó ég! – kiáltottam fel
magamban. Nem szabad ilyenekre gondolnom. Nem kedvelhetem meg azok után, amiket
velem tett. De valahogy még sem tudtam már arra a gyűlölt férfira gondolni, aki
egykor, sőt még pár nappal ezelőtt is volt. Lehetséges, hogy pár nap alatt így
megváltozzon a véleményem? Fogalmam sincs, de egy biztos, hogy nem szabad
rágondolnom. Ki kell vernem a fejemből azokat a smaragd zöld szemeit. Megráztam
a fejem és megszakítottam a szemkontaktust, majd Jackre néztem és köhintettem
egyet.
- Öhmm…
Sziasztok! Kész a reggeli! - közölte eléggé zavartan, majd hogy zavarát
leplezze felém fordult. – Jól vagy? – kérdezte finoman.
- Igen,
viszont majd kilyukad a gyomrom. – mosolyogtam rá.
- Akkor
jó étvágyat! – mondta, majd leültünk és csendben fogyasztottuk el a reggelit.
Miután befejeztük Robra maradt az elpakolás én pedig úgy döntöttem, hogy itt az
ideje beszélnem Jackkel. Aranyos, kedves és jóképű, de nem hiszem, hogy most
belet udnék menni egy kapcsolatba főleg nem Robert legjobb barátjával.
- Jack
beszélhetnénk négyszemközt? – kérdeztem.
- Persze
gyere, menjünk át a nappaliba. – mondta, majd leültünk ott a kanapéra. – Miről van
szó?
- Nézd,
én nagyon kedvellek téged. – kezdtem bele. – Már az első perctől kezdve,
viszont úgy érzem, hogy most nem lennék kész bele menni még egy kapcsolatba. –
néztem rá félve, de meglepetésemre csak egy megértő mosoly bújt meg a szája
szélén. – Ne haragudj! – fejeztem be.
- Semmi
gond. Nem haragszom. El tudom képzelni, hogy milyen nehéz időszakon mész most
át. – mondta nekem és megfogta a kezem. – De azért barátok lehetünk?
- Hát
persze, örülnék neki. – mondtam mosolyogva. – Annak is örülnék, ha elvinnéd
Bellát egy randira. – kacsintottam rá.
- Hogy
mi? – nézett rám megrökönyödve.
- Láttam,
hogy bejöttök egymásnak. Nem kellett mondanotok csak rátok volt írva és azt is
tudom, hogy miattam nem léptetek a másik irányába semmit. – válaszoltam vigyorogva. –
Most pedig vigyetek haza. – álltam fel a kanapéról. – Itt az ideje, hogy szembe
nézzek a bátyámmal. – sóhajtottam fel.
- Minden
rendben lesz. – mondtam nekem Jack, majd csatlakozott hozzánk Robert és
kimentünk a kocsikhoz.
- Majd
én, viszlek Kris, Rob pedig hozza utánunk az autódat. – vázolta fel a dolgokat
Jack és el is indultunk hozzánk. Az egész utat csendben tettük meg, egyikünk
sem szólalt meg. Bámultam kifelé az ablakon és csak azon kattogott az agyam,
hogy mit is mondjak otthon, de legfőképp, hogy viszonyuljak Kellanhoz. Szörnyen
felbosszant, ha megint a tegnapi veszekedésünkre gondolok. Mikor fogja fel,
hogy nem vagyok már gyerek? Itt az ideje, hogy észrevegye. Gondolataim itt
értek véget ugyanis megérkeztünk hozzánk. Hát ez jó lesz. – gondoltam magamban,
ahogy észrevettem, hogy a bátyám és Ashley épp az udvaron vannak.
- Minden
oké? – kérdezte tőlem Jackson, mikor követte a tekintetem.
- Igen,
ne aggódj. Csak fogd Robertet és menjetek. Ja és ha van kedvetek, akkor gyertek
el a szülinapi partymra. – kacsintottam rá, hogy enyhítsem a feszültségemet.
- Biztos
vagy benne? – kérdezte kétkedve.
- Biztos.
Vedd úgy, hogy ezzel köszönöm meg, hogy segítettetek. – mosolyogtam rá, majd
kipattantam a kocsiból és átadtam a helyem Robnak. Még időben ugyanis Kellan
közelített felénk elég dühösen. – Sziasztok! – szóltam még oda nekik, majd
elhajtottak. Pont ekkor ért oda hozzám Kellan.
- Mi a
franc volt ez? - sziszegte nekem és
szinte remegett az elfojtott dühtől.
- Mi
lett volna? – kérdeztem vissza flegmán. – Haza hoztak.
- Azt
észrevettem. Hogy kerültél hozzájuk? – szinte kiabálta.
- Kellan,
kérlek ne az utcán. - fogta meg a kezét nyugtatólag Ashley.
- Igaz
is! Kristen befelé! – kezdte megint a parancsolgatást. Erre már én is dühös
lettem.
- Tegnap
is megmondtam már, hogy ne parancsolgass nekem. – majd felszegett állal
bevonultam a házba. - Mérgesen csörtetett utánam. Beléptünk a nappaliba, de mielőtt megint elkezdte
volna, dühösen megfordultam és elkezdtem vele kiabálni.
- Abbahagyhatnád
már ezt az értelmetlen viselkedést. Felnőtt ember vagyok, és nem szólhatsz bele
minden egyes cselekedetembe. – kezdtem bele. – Igen, tudom, hogy mit tett
velünk Rob, de veled ellentétben és meghallgattam a teljes történetet és nem
kezdtem el egyből őrjöngeni, hanem átgondoltam a dolgokat. Sőt még odáig is
merészkedtem, hogy meghallgassam Rob verzióját.
- És
honnan tudod, hogy igaz? – vágott közbe.
- Csak
rá kellett nézni, miközben mesélt. Őt is megdöbbentették a dolgok. –
folytattam. El sem hiszem, hogy Robot védem. – Csak próbálj egy kicsit
higgadtabban átgondolni a dolgokat vagy beszélgess Mr Smith-el. – váltottam kérlelő
hangnemre. – Hagyjuk ezt abba, kérlek. – erre már kicsit lehiggadt és odalépett
hozzám.
- Ne
haragudj, de tudod, hogy milyen vagyok! – mondta, majd megölelt. – Ashleyn kívül
már csak te maradtál nekem. – suttogta.
- Tudom,
de higgy nekem. Tudok vigyázni magamra. – mondtam halkan. – Amúgy meg tegnap ő
mentett meg miután letámadt egy részeg pasas. – mondtam elhúzódva tőle. –
Szóval még egy köszönömmel is jössz neki. – mosolyodtam el halványan.
- Miért
véded ennyire? – kérdezte.
- Mert
ismerem a történetét és ő is ugyanolyan áldozat, mint mi, aki rossz döntéseket
hozott a családja miatt. Meg úgy gondolom, kiegyenlítette a számlát azzal, hogy
megmentett. – én magam is meglepődtem, hogy már nem igazán érzek haragot, ha rá
gondolok.
- Rendben.
Megpróbálok jobb belátásra térni. – mondta nekem. – Most pedig menj, keresd meg
a lányokat. Be akarják fejezni a party előkészületeit. – fintorgott ő is meg én
is. – Engem is bele akartak rángatni, de sikerült meglépnem. – vigyorgott. –
Kitartást. – nevetett még rám és lelépett.
Ezek után megkerestem a lányokat, akiknek először is el
kellett mesélnem a tegnap történteket, majd megbeszéltük az utolsó néhány
dolgot a bulival kapcsolatban. Mindketten megrökönyödtek, mikor mondtam, hogy
még két személyt vegyenek fel a meghívottak listájára, de nem kérdezősködtek
vagy ellenkeztek.
Így telt el egy újabb hét. Készülődéssel. Fel nem
foghatom, hogy minek ekkora felhajtás. – gondoltam magamban, majd ránéztem a ruhámra,
ami az ágyamon pihent. Elérkezett a buli napja és itt az ideje készülődni. –
sóhajtottam egy nagyot. Egyre feszültebb voltam és fogalmam sem volt, hogy
miért. Kíváncsian várom, hogy mit tartogat számomra ez az este.