6. fejezet

Sziasztok!

Meg is érkezett a hatodik fejezet :) Remélem tetszeni fog és elmondjátok a véleményeteket róla. A következő egy hét múlva érkezik!

Jó olvasást!

Puszi: Wiky

„Azt mondják, hogy a titkok kísértenek, és nem hagynak nyugodni. Hogy megmérgezhetik a kapcsolatokat, és viszályt szíthatnak családokban. Hogy a végén csak az ment meg a rád nehezedő súlytól, ha elmondod az igazat.”

/Emily Giffin/

Másnap reggel ragyogó napsütésre ébredtem és iszonyatos fejfájásra. Először még ki se nyitottam a szemem csak próbáltam megnyugtatni háborgó gyomromat. Meg nem tudom mondani, hogy mikor ittam utoljára ennyit, de az biztos, hogy egy darabig nem is fogok. Hirtelen rémlettek fel előttem a tegnap este emlékei, és mint akit megcsíptek úgy pattantam ki az ágyból. Körül néztem a szobában hátha csak álmodtam, de sajnos nem így történt. Robertéknál voltam. A rosszullétem megint elhatalmasodott rajtam így meg kellett kapaszkodnom az ágy szélébe. Robert pont ezt a pillanatot választotta, hogy belépjen a szobába.

•        Kristen jól vagy? – lépett oda hozzám és megfogta a kezem.

•        Nos, voltam már jobban. – mosolyodtam el keserűen. – Kicsit elszoktam az ivástól. – jegyeztem meg halkan, de ő így is meghallotta.

•        Azt észrevettem. – nevetett fel. – Gyere, Jack készített valami könnyű reggelit egy nagy adag kávéval.

•        Inkább haza mennék. – mondtam.

•        Még mit nem! Szerinted Jack is hagyná, hogy ilyen állapotban menj haza? Szépen megreggelizel, iszol egy kávét, beveszel egy gyógyszert és mi haza fogunk kísérni. – sorolta fel a napirendet.

•        Nem vagy az apám, hogy parancsolgass nekem – torpantam meg és csattantam fel dühösen.
• 
  

•        Igen, nem vagyok, de nem akarom, hogy bajod essen. Próbálom jóvátenni az elmúlt éveket. – mondta nekem csendesen. Igaza van. Bunkó voltam, ahelyett, hogy megköszönném. Ha tegnap nem jelennek meg fogalmam sincs, hogy mi történt volna.

•        Ne haragudj, de nem vagyok valami jó passzban.
• 
  

•        Semmi gond, megértelek. Amúgy mi vett rá tegnap, hogy le idd magad a sárga földig? – kérdezte miközben végig sétáltunk a folyosón.

•        Nos, eléggé összevesztem a bátyámmal. – hajtottam le a fejem. – Muszáj volt eljönnöm otthonról.

•        Értem. – válaszolta. Meg sem kérdezte, hogy mi történt. Egész biztos, hogy sejti mi volt a vita tárgya. A konyhába lépve vicces látvány fogadott minket. Jackson megfeledkezve a külvilágról énekelt és táncolt a gáztűzhely előtt. Nem tudtam visszafojtani a mosolyomat. Ránéztem Robra és nála is ugyanez volt a helyzet. Ő is rám emelte a tekintetét és néhány másodpercig elmerültünk egymás tekintetében. Szemeiben a korábban oly sokszor látott gyűlölet helyett pajkosságot és vidámságot fedeztem fel. Csak úgy csillogtak a szemei a jókedvtől és ettől nekem is jókedvem támadt. Te jó ég! – kiáltottam fel magamban. Nem szabad ilyenekre gondolnom. Nem kedvelhetem meg azok után, amiket velem tett. De valahogy még sem tudtam már arra a gyűlölt férfira gondolni, aki egykor, sőt még pár nappal ezelőtt is volt. Lehetséges, hogy pár nap alatt így megváltozzon a véleményem? Fogalmam sincs, de egy biztos, hogy nem szabad rágondolnom. Ki kell vernem a fejemből azokat a smaragd zöld szemeit. Megráztam a fejem és megszakítottam a szemkontaktust, majd Jackre néztem és köhintettem egyet.

•        Öhmm… Sziasztok! Kész a reggeli! - közölte eléggé zavartan, majd hogy zavarát leplezze felém fordult. – Jól vagy? – kérdezte finoman.

•        Igen, viszont majd kilyukad a gyomrom. – mosolyogtam rá.
• 
  

•        Akkor jó étvágyat! – mondta, majd leültünk és csendben fogyasztottuk el a reggelit. Miután befejeztük Robra maradt az elpakolás én pedig úgy döntöttem, hogy itt az ideje beszélnem Jackkel. Aranyos, kedves és jóképű, de nem hiszem, hogy most belet udnék menni egy kapcsolatba főleg nem Robert legjobb barátjával.

•        Jack beszélhetnénk négyszemközt? – kérdeztem.

•        Persze gyere, menjünk át a nappaliba. – mondta, majd leültünk ott a kanapéra. – Miről van szó?

•        Nézd, én nagyon kedvellek téged. – kezdtem bele. – Már az első perctől kezdve, viszont úgy érzem, hogy most nem lennék kész bele menni még egy kapcsolatba. – néztem rá félve, de meglepetésemre csak egy megértő mosoly bújt meg a szája szélén. – Ne haragudj! – fejeztem be.

•        Semmi gond. Nem haragszom. El tudom képzelni, hogy milyen nehéz időszakon mész most át. – mondta nekem és megfogta a kezem. – De azért barátok lehetünk?
• 
  

•        Hát persze, örülnék neki. – mondtam mosolyogva. – Annak is örülnék, ha elvinnéd Bellát egy randira. – kacsintottam rá.
  

•        Hogy mi? – nézett rám megrökönyödve.

•        Láttam, hogy bejöttök egymásnak. Nem kellett mondanotok csak rátok volt írva és azt is tudom, hogy miattam nem léptetek a másik irányába semmit. – válaszoltam vigyorogva.  – Most pedig vigyetek haza. – álltam fel a kanapéról. – Itt az ideje, hogy szembe nézzek a bátyámmal. – sóhajtottam fel.
• 
  

•     Minden rendben lesz. – mondtam nekem Jack, majd csatlakozott hozzánk Robert és kimentünk a kocsikhoz.

•        Majd én, viszlek Kris, Rob pedig hozza utánunk az autódat. – vázolta fel a dolgokat Jack és el is indultunk hozzánk. Az egész utat csendben tettük meg, egyikünk sem szólalt meg. Bámultam kifelé az ablakon és csak azon kattogott az agyam, hogy mit is mondjak otthon, de legfőképp, hogy viszonyuljak Kellanhoz. Szörnyen felbosszant, ha megint a tegnapi veszekedésünkre gondolok. Mikor fogja fel, hogy nem vagyok már gyerek? Itt az ideje, hogy észrevegye. Gondolataim itt értek véget ugyanis megérkeztünk hozzánk. Hát ez jó lesz. – gondoltam magamban, ahogy észrevettem, hogy a bátyám és Ashley épp az udvaron vannak.
• 
  

•       Minden oké? – kérdezte tőlem Jackson, mikor követte a tekintetem.
• 
  

•       Igen, ne aggódj. Csak fogd Robertet és menjetek. Ja és ha van kedvetek, akkor gyertek el a szülinapi partymra. – kacsintottam rá, hogy enyhítsem a feszültségemet.
• 
  

•        Biztos vagy benne? – kérdezte kétkedve.

•       Biztos. Vedd úgy, hogy ezzel köszönöm meg, hogy segítettetek. – mosolyogtam rá, majd kipattantam a kocsiból és átadtam a helyem Robnak. Még időben ugyanis Kellan közelített felénk elég dühösen. – Sziasztok! – szóltam még oda nekik, majd elhajtottak. Pont ekkor ért oda hozzám Kellan.

•       Mi a franc volt ez? -  sziszegte nekem és szinte remegett az elfojtott dühtől.

•        Mi lett volna? – kérdeztem vissza flegmán. – Haza hoztak.

• 
  
•        Azt észrevettem. Hogy kerültél hozzájuk? – szinte kiabálta.
• 
  

•       Kellan, kérlek ne az utcán. - fogta meg a kezét nyugtatólag Ashley.

•        Igaz is! Kristen befelé! – kezdte megint a parancsolgatást. Erre már én is dühös lettem.

•        Tegnap is megmondtam már, hogy ne parancsolgass nekem. – majd felszegett állal bevonultam a házba. -   Mérgesen csörtetett utánam. Beléptünk a nappaliba, de mielőtt megint elkezdte volna, dühösen megfordultam és elkezdtem vele kiabálni.

•        Abbahagyhatnád már ezt az értelmetlen viselkedést. Felnőtt ember vagyok, és nem szólhatsz bele minden egyes cselekedetembe. – kezdtem bele. – Igen, tudom, hogy mit tett velünk Rob, de veled ellentétben és meghallgattam a teljes történetet és nem kezdtem el egyből őrjöngeni, hanem átgondoltam a dolgokat. Sőt még odáig is merészkedtem, hogy meghallgassam Rob verzióját.

•        És honnan tudod, hogy igaz? – vágott közbe.

•       Csak rá kellett nézni, miközben mesélt. Őt is megdöbbentették a dolgok. – folytattam. El sem hiszem, hogy Robot védem. – Csak próbálj egy kicsit higgadtabban átgondolni a dolgokat vagy beszélgess Mr Smith-el. – váltottam kérlelő hangnemre. – Hagyjuk ezt abba, kérlek. – erre már kicsit lehiggadt és odalépett hozzám.

•        Ne haragudj, de tudod, hogy milyen vagyok! – mondta, majd megölelt. – Ashleyn kívül már csak te maradtál nekem. – suttogta.

•        Tudom, de higgy nekem. Tudok vigyázni magamra. – mondtam halkan. – Amúgy meg tegnap ő mentett meg miután letámadt egy részeg pasas. – mondtam elhúzódva tőle. – Szóval még egy köszönömmel is jössz neki. – mosolyodtam el halványan.

•        Miért véded ennyire? – kérdezte.

•       Mert ismerem a történetét és ő is ugyanolyan áldozat, mint mi, aki rossz döntéseket hozott a családja miatt. Meg úgy gondolom, kiegyenlítette a számlát azzal, hogy megmentett. – én magam is meglepődtem, hogy már nem igazán érzek haragot, ha rá gondolok.

•        Rendben. Megpróbálok jobb belátásra térni. – mondta nekem. – Most pedig menj, keresd meg a lányokat. Be akarják fejezni a party előkészületeit. – fintorgott ő is meg én is. – Engem is bele akartak rángatni, de sikerült meglépnem. – vigyorgott. – Kitartást. – nevetett még rám és lelépett.

Ezek után megkerestem a lányokat, akiknek először is el kellett mesélnem a tegnap történteket, majd megbeszéltük az utolsó néhány dolgot a bulival kapcsolatban. Mindketten megrökönyödtek, mikor mondtam, hogy még két személyt vegyenek fel a meghívottak listájára, de nem kérdezősködtek vagy ellenkeztek.

Így telt el egy újabb hét. Készülődéssel. Fel nem foghatom, hogy minek ekkora felhajtás. – gondoltam magamban, majd ránéztem a ruhámra, ami az ágyamon pihent. Elérkezett a buli napja és itt az ideje készülődni. – sóhajtottam egy nagyot. Egyre feszültebb voltam és fogalmam sem volt, hogy miért. Kíváncsian várom, hogy mit tartogat számomra ez az este.