5.fejezet

Sziasztok!

Itt az 5. fejezet remélem tetszeni fog és leírjátok a véleményeteket róla :)

A héten jön a hatodik fejezet is.

Jó olvasást!

Puszi: Wiky

"A tükör a legőszintébb barátnőd: mindig az arcodba dörgöli a valóságot."

/Lakatos Levente/

Három nap telt el az igazság kiderülése óta. Rengeteget gondolkoztam a dologról, de még mindig olyan hihetetlen volt számomra. Másnap, ahogy haza jöttek Kellanék azonnal észrevették, hogy valami nem stimmel, de szerencsémre nem kérdezősködött. Nem akartam hazudni neki meg elhallgatni az igazságot, de meg akartam kímélni őt ettől a sokktól. Amúgy is sejtettem, hogy reagált volna. Szörnyen hirtelen haragú és tudom, hogy az elején egy szavamat sem hinné el. Jobb lenne, hogy ha őt is Mr Smith avatná be. Tiszteli és felnéz rá, neki egészen biztosan hinne. Ő is tisztában van vele, hogy Smith mindig is a család barátja volt és ilyen dologban nem hazudna. Ashleyt sem avattuk be a dologba, mert ő meg képtelen lett volna magában tartani a dolgot. Így hát Bellával megtartottuk ezt a titkot és csak reméltem, hogy Jack vagy Rob nem telefonál vagy jön el hozzánk, mert abból hatalmas nagy balhé kerekedne.

Ami pedig Jacksont illeti még mindig nem hívtam fel. Aznap este mikor megismerkedtünk jó ötletnek tartottam, hogy jobban megismerjük egymást, de most, hogy kiderült Rob legjobb barátja, már nem tartottam olyan jó dolognak. Nem akarok többet Roberttel foglalkozni, már pedig ha Jackkel komolyabbra fordulna, a dolog az azt jelentené, hogy Rob is megjelenne az életemben. A barátjától meg nem akarom elszakítani akármennyire is gyűlölöm. Sok minden járt a fejemen az utóbbi napokban, ezért Bella úgy döntött, hogy ideje bekapcsolódnom a szülinapi bulim megszervezésébe. Így történt, hogy épp egy helyszínt indulunk megnézni. Semmi kedvem ehhez az egészhez, de ragaszkodtak a társaságomhoz.

•        Hahóó Kristen! – lengette meg a kezét előttem Ashley. – Megjöttünk! – világosított fel.

•        Bocsánat, kicsit elkalandoztam. – néztem rá bűnbánóan.

•        Hát azt vettem észre. Furák vagytok ti ketten mostanában. – nézett minket gyanakodva.

•        Csak képzelődsz. – szólalt meg Bella. – Inkább gyerünk, nézzük meg ezt a helyet. – javasolta, majd bementünk az épületbe.

•        Lányok! Muszáj ezt az egészet? – nyavalyogtam. Semmi kedvem nem volt partyt szervezni.

•        Igen! – vágták rá egyszerre. – Idén megünnepeljük a születésnapodat. – mondta Ashley ellentmondást nem tűrő hangon.

•        Hát jó! – sóhajtottam egy nagyot beletörődve, majd követtem őket. Végig jártuk az egész épületet és abban egyeztünk meg, hogy az egyik hatalmas helyiséget fogjuk csak berendezni. Kényelmesen el fog ott férni minden. Elég hamar elintéztük a hely foglalásával kapcsolatos iratokat, majd úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a parkba sétálni és fagyizni, mint a régi szép időkben. Felelevenítettük a régi emlékeket és rengeteget nevettünk fiatalkori dolgainkon.

•        És emlékeztek, mikor Bella fürdőruhában jelent meg egy hajós suli bulin? – nevettem mikor eszembe jutott az emlék. – Mindenki ki volt öltözve ő meg azt hitte, ha már hajón van a party, akkor biztos fürdőruhás buli lesz. – erre már ők is felnevettek, mikor eszükbe jutott az eset.

•        Vagy, amikor Ashley annyit ivott, hogy lerókázta az akkori pasija méreg drága cipőjét? – jutott eszébe Bellának egy másik vicces eset.

•        Jaj, ne is mond. – takarta el az arcát Ash. – Szörnyen ciki volt. Másnap már szóba sem állt velem szegény srác, amit meg is értek. – mondta mosolyogva. – De ha már itt tartunk. Az se volt semmi, amikor Kristen és Caroline egymásnak este a menzán, mikor másodikosak voltunk a gimiben. – erre mind felkacagtunk.

•        Ja, igen emlékszem. – elevenítettem fel az emléket. – És persze az is egy fiú miatt volt. Fogalmam sincs mit tetszett abba a srácba. – nevettem.

•        Hát azt mi se! – helyeseltek mosolyogva. – Mi is volt a neve? – kérdezte Bella.

•        Daniel. – válaszoltam. – Tényleg ti tudtok róla valamit?

•        Ha jól hallottam Ibizán kapott egy állást, méghozzá egy szálloda vezetését vette át. – tájékoztatott minket Ashley. Na, igen ő mindig mindent tud. – Caroline pedig modellként dolgozott Párizsban. Elég sikeres lett volna, de terhes lett és befuccsolt a karrierje. Ha az értesüléseim helyesek. – fejezte be.

•        Caroline, mint anya? – kacagott fel Bella. – El sem tudom képzelni, ahogy a plázacica topmodell egyszer csak a kifutó helyett pelenkát cserél. – erre már mi is nevettünk.

•        Jaj, olyan gonoszak vagyunk. – sóhajtottam fel minden bűntudat nélkül vigyorogva.

•        Na igen, de ő se volt kedves velünk a gimiben szóval ennyi kijár neki.

•        Egyet kell értenem Ashleyvel. – helyeselt Bella.  – Na jól van lányok! Akkor most merre?

•        Menjünk el hattyút etetni! – csillant fel a szemem. Kislányként állandóan a parkban lógtunk, ha volt egy kis szabadidőnk és csillogó szemekkel figyeltük a hattyúkat. Egy iskolai darabban még el is játszhattam a Hattyúk tava főszerepét. Csodálatos érzés volt. A lányok mosolyogva bólintottak majd elindultunk a tópartra. Útközben vettünk egy-egy csomag eledelt nekik és leültünk a füves részre. Csendben dobáltuk be nekik a vízbe, mire odaúsztak hozzánk. Csodaszép állatok. Hófehér tollukon megcsillanó napfény káprázatos látványt nyújt. Annyira belemerültünk mindannyian a gondolatainkba, hogy észre se vettük a két közeledő alakot, csak amikor már árnyékot vetettek ránk. Felnéztem és hirtelen megszólalni sem tudtam. Jack és Rob volt az. Félve néztem a lányok felé. Bella kicsit meg volt döbbenve, de nem tükröződött utálat és harag az arcán ellenben Ashleyvel. Már nyitottam volna a számat, hogy megszólaljak, de Ash megelőzött. Felpattant ültéből és elkezdett ordibálni.

•        Te még is mi a francot keresel itt? Van bőr a képeden ide jönni hozzánk? Még több fájdalmat akarsz okozni Krisnek? Te utolsó féreg… te…. – és folytatta volna tovább, ha nem állítom le a szitkozódását.

•        Ashley hagyd abba, kérlek. - szóltam rá erélyesebben, mire döbbenten nézett rám és még a hangja is elhalt. Kihasználva a csöndet a fiúk felé fordultam. – Mit szeretnétek? – kérdeztem tőlük.

•        Igazság szerint csak én szeretnék veled beszélni. – szólalt meg Robert. – Kérlek! – tette hozzá, arcomat látva.

•        Rendben. – bólintottam kelletlenül, de számíthattam volna rá, hogy a történtek után meg fog keresni.

•        Te elmész vele? – találta meg újra a hangját Ashley. Teljesen le volt döbbenve.

•        Menjetek csak, majd mi Jacksonnal elmagyarázzuk neki a dolgokat. – válaszolt helyettem Bella, mire hálásan néztem rá. Ő mindig is jobban tudta kezelni Ashleyt, mint én.

•        Megiszunk egy kávét? – fordult felém Rob, mikor elindultunk. Én csak bólintottam, majd a legközelebbi kávézóig csendben tettük meg az utat. Fogalmam sincs még, hogy miről akar velem beszélni, hiszen már bocsánatot kért a múltban történtek miatt. Mikor odaértünk leültünk egy asztalhoz, rendeltünk egy-egy kávét, majd én törtem meg először a csendet.

•        Miért akartál velem beszélni? – kérdeztem kicsit fagyosan.

•        Tudom, hogy nem szívesen jöttél el velem és ígérem, rövid leszek. – mondta kimérten.

•        Kezdheted!

•        Amióta az eszemet tudom apám mindig azt szajkózta nekem, hogy a Stewart család tönkre tette az életünket, kisemmiztek minket. – kezdett bele. – Gyerekként még nem igazán értettem, hogy ez mit jelent, ezért akárhányszor visszakérdeztem csak annyi választ kaptam, hogy gyűlölni kell őket. Ebből is láthatod, hogy Ő beszélte tele a fejem és szerintem te is tudod, hogy egy gyerek mennyire befolyásolható. – nézett a szemembe, mire bólintottam. Igen tudom, én is ilyen voltam. Könnyen rá lehetett venni dolgokra gyerekként. Kellan persze ki is használta és mindig rá vett, hogy vigyem el a balhét egy-egy csínytevése után. – jutott eszembe egy emlék. – Szóval én tulajdonképpen ebben nőttem fel.

•        És édesanyád tudott erről?

•       Tudott, de nem igazán tudott vele mit kezdeni. Apám mindig is irányította őt. Mikor nagyobb lettem és ő pedig egyre betegebb beavatott dolgokba, amiről persze pár napja kiderült, hogy hazugság. – utalt a Mr Smithtől hallott történetre. – A halála napjáig szította bennem a gyűlöletet és az utolsó szavaival arra kért, hogy bosszuljam meg azt, amit vele tettek és szerezzem vissza anyámnak a vagyont. Attól a perctől kezdve tervezgettem a bosszút, ami persze nem úgy sült el, ahogy szerettem volna. Sőt így utólag jobb is, hogy nem sikerült, mert legalább megtudtam az igazságot. Szerettem volna ezt neked elmondani, hogy lásd az én szemszögemet is. Nem ok nélkül tettem, amit és borzasztóan sajnálom. – fejezte be végül. Kicsit megdöbbentettek a hallottak. Nem gondoltam volna, hogy az apja ennyire kegyetlen volt. Így befolyásolni egy gyereket. Szerintem én se csináltam volna másképp a dolgokat ellenkező esetben, de ezt nem kötöm az orrára.

•       Nem mondasz semmit? – kérdezte halkan.

•        Nem igazán tudok, mit mondani, de megértem, hogy mit miért tettél csak épp elfogadni nem tudom. – mondtam neki szinte suttogva.

•        Megértelek. Túllőttem a célon az elrablásoddal, most már belátom. Remélem, azért egyszer megbocsájtasz.

•        Nos, egyszer majd biztos, de nem tudok egy könnyen megbocsájtani.

•        Jól van, megértem. Én ennyit szerettem volna és köszönöm, hogy meghallgattál. – mondta.

•        Én köszönöm, hogy elmondtad. – eresztettem meg felé egy enyhe mosolyt, mire visszamosolygott. Meg kell hagyni szép a mosolya és a tekintete. – állapítottam meg majd gyorsan kivertem ezeket a gondolatokat a fejemből. Nem szabad ilyenekre gondolnom vele kapcsolatban.

•        Megtennéd, hogy megmondod Jacksonnak, hogy itt vagyok? Nem szívesen mennék vissza a barátnőd miatt.

•        Rendben van, és ne haragudj Ashley miatt, de ő még nem tudja az igazságot. – mondtam neki, mire bólintott. Elköszöntem tőle és szépen lassan sétáltam vissza a többiekhez, miközben teljesen elmerültem a gondolataimban. Az egyik részem megsajnálta, de a másik részem még mindig nem tudta elfogadni a tényeket, hogy valamilyen szinten Robert is egy áldozata a szüleink múltban elkövetett tetteik miatt. Már messziről láttam, hogy lenyugodtak a kedélyek. Mikor odaértem akkor vettem észre, hogy Ashley a gondolataiba mélyedve ül a parton, miközben mellette Bella és Jack elmélyülten beszélgetnek.

•        Sziasztok! – köszöntem, amint odaértem hozzájuk. – Jack, Robert azt üzeni, hogy a kávézóban vár.

•        Rendben, köszönöm. Sziasztok! – köszönt el és már ment is a barátjához.

•        Minden rendben? – kérdeztem félve és Ashleyre pillantottam.

•        Nem, semmi sincs rendben. – suttogta dühösen. – Miért nem mondtátok el? – kérdezte sértetten.

•        Nem akartuk, hogy azonnal Kellanhoz rohanj. – válaszoltam.

•        Ennyire nem bíztok bennem? – kérdezte szomorúan. – Kris, ha azt kérted volna, akkor magamban tartom akármennyire is nem tetszik a dolog.

•        Sajnálom. – ültem le mellé és megöleltem. – Menjünk haza. – mondtam nekik, majd összeszedtük magunkat és haza indultunk. Az úton persze kifaggattak, hogy Rob miről akart velem beszélni. Nagy vonalakban elmeséltem nekik, de nem fűztek hozzá semmilyen megjegyzést. Már elég későre járt, mikor haza értünk. Alig vártam, hogy lezuhanyozhassak, és végre bebújjak az ágyamba. Hulla fáradt vagyok. Azonban ahogy beléptünk a nappaliba Kellannal találtuk szembe magunkat, akinek nem volt valami jó kedve.

•        Lányok! Magunkra hagynátok? – mondta nekik a szemembe nézve. – Volna néhány megbeszélni valóm a húgommal. – tekintete szinte villámlott. A lányok, mintha ágyúból lőtték volna ki őket rohantak fel az emeletre. Valószínűleg ők is sejtették, hogy miről akar velem beszélni. Ahogy kimentek, Kellan bezárta az ajtót és villámló tekintettel nézett rám.

•        Elárulnád, hogy mégis mi a fenéért surrantál be az irodámba? És mit kerestél? – szegezte nekem a kérdéseit. Honnan tudhatta meg? – És ami a legfontosabb, mikor akartál beszélni nekem arról, amit Mr Smithtől hallottál? – folytatta tovább. Tehát tudja. Mr Smith beszélt vele.

•        Ezek szerint az első kérdéseidre már te is tudod a választ. – suttogtam. – A másik dologról meg akkor akartam beszélni, ha már magamban is letisztáztam a dolgokat.

•        A fenébe is Kristen! – kiabált rám. – Erről igazán tudnom kellett volna nekem is. És valahogy azt is elfelejtetted mondani, hogy találkoztál azzal a mocsokkal. – szorult ökölbe a keze.

•        Nem kell minden lépésemről beszámolnom neked. – mondtam dacosan. Bennem is felment a pumpa a számon kérő stílusától. Nagylány vagyok már.

•        Nem e? – kérdezett vissza. – Én felelek érted, nekem kell vigyáznom rád. Hát nem érted? Ezek után meg főleg, hogy visszajött a városba az a rohadék.

•        Nem kell vigyáznod rám. Felnőtt nő vagyok. Ami pedig azt a rohadékot illeti, nem kell aggódnod miatta, mert ő is tudja az igazat és nem fog többet keresztbe tenni nekünk. – mondtam neki a szemébe nézve.

•        Hogy mi? – döbbent meg. – Te tartod vele a kapcsolatot?

•        Nem tartom csak civilizált emberek módjára beszéltem vele. – világosítottam fel kissé gúnyosan.

•        Te teljesen megőrültél? Megtiltom neked, hogy még egyszer beszélj vele. – sziszegte. Remegett az elfojtott dühtől.

•        Nem tilthatsz meg nekem semmit. Értve vagyok? – kiabáltam most már én is. – Azt csinálok, amit akarok. – tettem még hozzá, majd felkaptam a dzsekimet, a kocsi kulcsomat és elindultam kifelé.

•        Mit képzelsz hova mész? – lépett mellém.

•        El. Én itt most berekesztem ezt az értelmetlen vitát. Majd beszélünk, ha lehiggadtál. – láttam, hogy teljesen ledöbbent, ezért mielőtt még észhez tért volna gyorsan leléptem.

Gyorsan beszálltam az autóba és már száguldottam is. Fogalmam sem volt, hogy hova tartok, de muszáj volt eljönnöm otthonról. Szörnyen felidegesített a drága bátyám. Az elején még megértettem, hogy dühös, mert nem avattam be, de az más sok volt, hogy mindent meg akarna nekem tiltani. Elhiszem, hogy csalódott, meg elkeseredett, de ne rajtam töltse ki. Nyugodtan leülhettünk volna beszélgetni, de ehelyett a veszekedést választotta. Fogalmam sem volt merre tartok, de egyszer csak kikötöttem a Latin Dance klubban. Itt az ideje a lazításnak. – ezzel a gondolattal, ahelyett, hogy tovább hajtottam volna, kiszálltam a kocsiból és besétáltam. A pulthoz érve láttam, hogy Kayla dolgozik így oda vettem az irányt.

•       Szia Kayla! – köszöntem oda neki túlkiabálva a zenét.

•        Szia csajszi! – ölelt meg. – Reméltem, hogy nem tűnsz el újra. Mit hozhatok inni?

•        Egy vodkanarancs jó lesz! – majd már töltötte is ki nekem.

Rengeteget beszélgettünk, mint a régis szép időkben, amikor még esténként a lányokkal kisurrantunk a házból, mert amúgy nem engedtek el a szüleink. Felidéztük a régi emlékeket és jókat nevettünk. Úgy látszik, a mai nap csak az emlékekről szól. – gondoltam magamban és elmosolyodtam. Egy idő után már azt sem tudtam hányadik vodkámnál tartok, csak élveztem az estét. Pár pohár után, már a táncparkettet is meghódítottam. Jó volt végre kitáncolnom magamból a feszültséget is. Mikor kellőképp kifáradtam ismét leültem a pulthoz és azon agyaltam, hogy jutok majd haza, így hogy ittam.

•        Szia szépségem! – lépett oda hozzám egy eléggé iszákos alak. – Haza vihetlek? – kérdezte, de már beszélni alig tudott.

•        Köszi, de haza találok egyedül is. – vágtam rá és reménykedtem, hogy Kayla hamar visszaér, mert nem tudom levakarni magamról ezt a pasit.

•        Ugyan, ne kéresd már magad. – azzal elkapta a karom és elkezdett kivonszolni a klubból, mit sem törődve az ellenállásommal.

•        Nem érted, amit mondok? – kiabáltam rá és ki akartam húzni a kezem a szorításából, de túl erősen tartott. – Eressz már el! – kezdtem egyre jobban kétségbeesni. Már majdnem sikerült betuszkolnia a kocsijába, amikor hirtelen egy alak jelent meg és kirántott a szorításából és egy jól irányzott jobb egyenessel leterítette. Mikor észrevette, hogy a másik nem kel fel, felém fordult. Megvilágította az arcát a gyenge utcai fény és felismertem Robot.

•        Jól vagy? – guggolt le hozzám.

•        Azt…azt hiszem. – dadogtam. Nagyon a fejembe szállt az alkohol.

•        Te részeg vagy? – döbbent le.

•        Csak egy icipicit. – mutattam az ujjaimmal. – Köszönöm, hogy segítettél. – váltottam komolyabb hangnemre.

•        Szívesen. Na gyere, segítek. – azzal fogta a kezem és felhúzott. – Úgy látom kicsit megzúzódott a kezed. Gyere itt van Jack is, haza viszünk. – sóhajtott fel. Majd mit sem törődve a földön fekvővel elsétáltunk.

•        Nem akarok haza menni. – mondta dacosan és megálltam. – Vigyetek egy hotelba inkább.

•        Kizárt! – lépett hozzánk oda Jack. – Ilyen állapotban biztos nem. Eljössz hozzánk. – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

•        Berakom a kocsiba. Te hozod az ő kocsiját? – fordult Rob Jack felé.

•        Persze. Otthon találkozunk. – azzal kivette a táskámból a kulcsomat, mivel én már alig álltam a lábamon. Rob besegített az ő kocsijába és elindult velem az éjszakában. Fogalmam sincs, hogy mikor értünk oda hozzájuk, mert az alkohol győzedelmeskedett és egyszerűen bealudtam nem gondolva a másnapra.

4. fejezet

Sziasztok!

Megérkezett a folytatás! :D Próbáltam most egy kicsit hosszabb és jobb fejezetet összehozni remélem sikerült :)

Jó olvasást!

Puszi: Wiky

„Az igazság mindig meglepőbb a kitalálásnál, néha nehezebb elhinni, mint az üres kérkedést. Megtörténik, hogy az ember nem hisz a saját szemének.”

/Jurij Ritheu/

•          Az egész történet még a születések előtt kezdődött! – kezdett bele a mesélésbe Mr Smith mi pedig feszülten hallgattuk. – A te szüleid Kris és a Pattinson szülők az egyetem óta elválaszthatatlan barátok voltak. Együtt szerezték meg a diplomát és együtt alapították a céget.  Nem sokkal az alapítás után csatlakoztam én is hozzájuk, amikor még minden a legnagyobb rendben ment. – látszott rajta, hogy nehezére esik ez az egész, de ha már eljöttem nem lépek. – Évekig remekül ment minden azonban egyik pillanatról a másikra minden megváltozott. – sóhajtott fel keserűen. – Egyik nap arra értem be az irodába, hogy az apád és John, Robert apja egymásnak estek és ott ütötték a másikat ahol érték.  Alig lehetett őket szétválasztani. Hívtam a biztonságiakat és elkülönítettük őket, mert még egy légtérben sem tudtam tartózkodni tovább. Bementem apádhoz, hogy kifaggassam a történtekről, mert Johnnal lehetetlen volt beszélni. Megállás nélkül azt hajtogatta, hogy ha még egyszer a közelébe megy apád, akkor megöli. Soha nem láttam még őket így. Mindig voltak kisebb nagyobb viták, de idáig soha nem fajultak el a dolgok. Habár akkor az utóbbi időbe sokszor összevitatkoztak a cég miatt, mert sokszor nem egyeztek az elképzeléseik és általában apád nyert, mert neki nagyobb befolyása volt mivel ő volt a fő részvényes.

•          De mégis min vesztek össze? – kérdeztem rá a lényegre, mert már untam a mellébeszélést.

•          Nyugalom, mindjárt rátérek a lényegre. – intett le. – Tehát bementem apádhoz és kifaggattam. – nyelt egy nagyot mielőtt folytatta volna, nekem meg egyre rosszabb előérzetem lett. – Nos, kiderült, hogy édesanyád megcsalta apádat Johnnal. – nyögte ki hosszú kínlódás után, mire én teljesen ledöbbentem. Ilyen nincs! Képtelenség, lehetetlen a szüleim imádták egymást.

•          Hogy mi? – kérdeztem vissza, mint aki reméli, hogy csak rosszul hallott. – Az ki van zárva. Anyám soha nem tett volna ilyet. – nyögtem kezembe temetve az arcomat. A szüleimről felépített meghitt kép lassan összedőlni látszott.

•          Sajnálom Kristen, de az az igazság. Még csak nem is egy rosszindulatú pletykáról van szó, mivel anyád beismerte. Nem tudott élni a lelkiismeret furdalásával és bevallott mindent. – mondta Mr Smith sajnálkozva.

•          Kérem, folytassa. – szólalt meg helyettem Bella. Ő is sejtette, hogy ennyivel nincs lezárva a téma.

•          Nos, mint kiderült édesanyád nem bírta sokáig magában tartani a dolgot. Akkoriban kicsi el voltak hidegülve egymástól mivel apád folyton dolgozott, hogy felvirágoztassa a céget így Mary kicsit elhanyagolva érezte magát. – folytatta. – John felesége meg akkor utazott el hosszabb időre a beteg nagymamájához. Mary nagyon megbánta a dolgot és hetekig gyötörte magát emiatt mire elmondta apádnak, hogy mit tett. Ezt már ő mesélte, mikor megkerestem. – kortyolt bele a teájába.

•          És Robert szülei? – kérdeztem pár perc hallgatás után mikor már úgy, ahogy összeszedtem magam. Teljesen sokkoltak a történtek.

•          Róluk az eset után nem sokat hallottam, sőt még talán Rob édesanyja, azóta sem tudja a történetet. Annyit tudok, hogy akkor John nem mondott neki semmit arról, hogy miért vesztek össze apáddal, majd később egy kitalált történettel hallgattatta el, persze Lucast beállítva hibásnak.

•          A céggel mi lett? – kérdezte mellettem Bella.

•          Mivel Lucas volt a főrészvényes és a cég volt a mindene persze hogy nem akart megválni tőle így megvásárolta John részét, így ketten maradtunk.

•          És csak úgy belement ebbe az egészbe? – hihetetlennek tartottam.

•          Nem egészen. Lucas az összeg dupláját ígérte neki, ha végleg kiszáll az életükből ugyanis megállás nélkül üldözte Maryt, hogy apádat hagyja ott és szökjenek meg együtt.

•          De hát ott volt neki a felesége. – hitetlenkedett Bella.

•          Igen ott volt, de John még az egyetemen szemet vetett Maryre, de kikosarazta és Lucassal összeházasodtak az egyetem után. John látszólag beletörődött és játszott a bizalmas barátot, de az első adandó alkalommal kihasználta Mary érzékenységét. – látszott, hogy Mr Smitht is megviselte a múlt felidézése.

•          Engem Lucas felesége Elizabeth faggatott, hogy mi történt a fiúk között és ebből tudtam meg, hogy John gerinctelen féreg módjára nem avatta be őt, majd később hazugságokkal tömte tele a fejét.

•          Mi féle hazugságokkal?

•          Pontosan én sem tudom, de a lényege az volt, hogy Lucas kidobta a cégtől és megfosztotta a vagyonától.

•          Elizabethnek nem tűnt fel, hogy gyarapodott a bankszámlájukon lévő összeg? – kérdeztem értetlenül.

•          Sajnos részleteket nem tudok róluk, mert az incidens után két hónappal elköltöztek Colorádóba. Annyit tudtam meg, hogy rá fél évre kiderült, hogy gyerekük lesz, 9 hónappal később pedig megszületett Robert.

•          És a szüleim?

•          Ők pedig próbálták rendbe hozni a házasságukat. Nagyon szerették egymást, így meg sem fordult a fejükben a válás. Sőt még talán az egész incidens megerősítette a kapcsolatukat. Már előtte is próbálkoztak, de Mary sehogy sem esett teherbe, így úgy döntöttek, hogy örökbe fogadnak egy kisfiút. Kellan az első perctő kezdve elvarázsolta őket. Akkor döntöttek úgy végleg, hogy megmentik a kapcsolatukat és ebben Kellannak nagy szerepe volt. Utána meg persze neked, hiszen bátyád érkezése után két hónappal kiderült, csak lehet közös gyerekük. Végül megszülettél te is és kezdett elhomályosodni a múlt. – fejezete be a mesélést. Pár percig csak szótlanul ültem és alig akartam elhinni ezt az egészet. Anya hogy tehette ezt? Még ha el is távolodtak egymástól attól még szerették a másikat. Ez nem lehet elég indok a megcsalásra. Apró darabokra hullott az az idilli kép, ami bennem élt a családomról. Tényleg nem különbözött az enyém sem a többi családétól. Semmi és senki nem tökéletes, még ha próbáltam is ezt elhitetni magammal.

•          Sajnálom Kristen! – szólalt meg hosszú hallgatás után Mr Smith. – Nem akartam ezt neked elmondani, de az egyik ismerősöm mondta, hogy a legfiatalabb Pattinson visszajött a városba. Sejtettem, hogy emiatt előbb vagy utóbb meg fogsz keresni miatta. Ha jól sejtem a bátyád nem tud róla. – nézett rám mindentudóan.

•          Nem. Így is van elég baja, nem akartam még ezzel is terhelni.

•          Van esetleg bármi ötlete, hogy Robert miért akart ártani Kristennek? – kérdezte Bella.

•          Véleményem szerint az apja eleve úgy nevelte, hogy a Stewart család az ellenség és elhitette vele, hogy apád tönkre tette a családjukat. Ha jók az értesüléseim az apja elkártyázta a vagyonuk háromnegyedét, majd meghalt és Robra meg az édesanyjára hagyta a kölcsönök visszafizetését. Szerintem épp ezt használta fel, hogy táplálja Robert dühét. – fejtette ki a véleményét. – Mondhatta azt, hogy az apád kisemmizte és azért mentek szinte teljesen tönkre meg még kitudja mivel tömhette tele az agyát, ami miatt bosszút esküdött. Találkoztál vele ugye? – kérdezte habár tudja a választ.

•          Igen találkoztunk. – bólintottam. – Közölte, hogy addig nem nyugszik, amíg tönkre nem tesz minket. Épp ezért akartam kideríteni, hogy mi az igazság. Sőt még a cégénél a régi dokumentumokat is átnéztem, de semmit nem találtam. – vallottam be.

•          Azon nem is csodálkozom, mert Lucas minden ehhez köthető papírt, szerződést elégetett, hogy még véletlenül se derüljön ki az igazság. – ismerte be.

•          Tehát ha nem rabolnak el, ha ne halnak meg a szüleim és Robert nem bukkan fel újra, akkor ezeket meg sem tudom? Életem végéig hazugságban akartak tartani? Játszották volna a tökéletes párt és családot miközben ez nem is létezett?  - a végére már kiabáltam. Ekkora csalódottságot még nem éreztem. Hogy titkolhatták el ezeket a dolgokat 20 éven keresztül? Azt hitték, hogy ha nem beszélnek róla és nem emlegetik, akkor olyan mintha meg sem történt volna? Ezt nem tudom elhinni.

•          Nyugodj meg Kris, kérlek! – szólt rám finoman Bella.

•          Azt nem tudom, hogy elmondták volna e valaha is nektek, de én is csak azért meséltem el, mert a történtek miatt jogod van tudni az igazságot. Ha kell mindezt Robertnak is elmesélem, hogy végre békén hagyjon titeket. – mondta határozottan.

•          Arra semmi szükség, majd mi elmondjuk. – mondta neki Bella, mert én képtelen voltam megszólalni.

•          Kristen ha bármire szükséged van, vagy ha még szeretnél tudni valamit, akkor nyugodtan keress meg. – mosolygott rám. Szótlanul bólintottam, majd felálltam a kanapéról.

•          Szerintem ideje mennünk. – szólaltam meg rekedt, halk hangon és Bella felé fordultam.

•          Jól van, mehetünk. – épp ahogy ezt Bella kimondta megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám. Ez biztos Jackson. – gondoltam magamban. Neki adtam meg a számomat utoljára méghozzá tegnap este.

•          Igen tessék! – vettem fel a telefont.

•          Kris? Itt Jack! Itt vagyunk a ház előtt.

•          Rendben, máris megyünk. – válaszoltam, majd kinyomtam a telefont. – Itt vannak. – néztem Bellára. – Köszönjük a segítséget Mr Smith. A stúdióban találkozunk. Viszlát! – köszöntünk el tőle, majd elindultunk a kapu felé, ahol már egy szürke autó várt minket. Egyből észrevettem Robert döbbent és megviselt ábrázatát és Jacksont. Odaérve beültünk a hátsó ülésre és kínos csend telepedett az autóban.

•          Megtudtatok valamit? – kérdezte Jack.

•          Igen! Elég sok mindent. – válaszolta helyettem Bella, mert a gombóctól a torkomban nem tudtam megszólalni. – És ti? – kérdezett vissza barátnőm.

•          Mi is! Akkor most merre? – érdeklődött Jack.

•     Mehetnénk hozzánk, ott legalább nyugodtan tudnánk beszélni, Kellan és Ashley úgysincs otthon. – vetette fel az ötletet Bella és kérdően nézett rám. Megadóan bólintottam majd megmondta a címet és elindultunk.

Az úton egy árva szó sem esett közöttünk. Mindenki a gondolataiba merülve bámult ki az ablakon. Még mindig nem tértem észhez. Mindenre gondoltam csak épp erre nem. Anyám volt a példaképem egészen idáig. Olyan akartam lenni, mint ő. Erre kiderül ez a történet és minden összeomlik. Az életem fenekestül felfordult. Ránéztem az elől ülő Robra, aki szintén a gondolataiba merülve bámulta az elsuhanó tájat. Erős volt a gyanúm, hogy ők is megtudtak valamit. Remélem, minél hamarabb le tudjuk zárni ezt az ügyet és elfelejthetjük ezt az egészet és Rob is fel hagy ezzel a megbosszulom a szüleimet ért sérelmeket dologgal. Egy bő fél órás, néma csendben eltöltött út után megérkeztünk hozzánk. Kiszálltunk, majd a lakásba érve elfoglaltuk a nappalit. Én, hogy kezdjek valamit magammal kimentem a konyhába, hogy főzzek egy kis teát, kávét és kerítsek valami harapnivalót Miután végeztem egy tálcával egyensúlyozva értem be a nappaliba, ahol már csak rám vártak.

•          Hoztam nektek egy kis teát, kávét meg rágcsálni valót! – tettem le az asztalra.

•          Köszönjük!  - mosolygott rám Jack, de nem tudtam viszonozni. Nem voltam mosolygós hangulatban.

•          Szóval ti megtudtatok valamit? – kérdezte a fiúkat Bella. – Mert mi meghallgattunk egy történetet.

•          Igen találtunk valamit. Illetve Robert édesanyja is a segítségünkre volt. – nézett a még mindig szótlanul üldögélő barátjára. – Robert! – szólította meg. Az említett felemelte a fejét és előkotort a táskájából egy mappát, majd még mindig egy szó nélkül átadta Jacksonnak. – Ezt a mappát adta nekünk Rob anyja, amiben szóról szóra le van írva, hogy az apád megvásárolta a cégből John részét, vagyis eléggé megnövekedett a számlájukon lévő összeg. Erről még Elizabeth sem tudott csak John halála után talált rá a mappára, amihez hozzá volt tűzve egy papír, amire a szerencsejátékos időszakáról voltak feljegyzések, amiket magának vezetett. Ebből derült ki, hogy a vagyonuk több mint felét elkártyázta és ebből erednek illetve eredtek az adósságok nem pedig azért, mert apád kisemmizte őket. – ismertette velünk a papírok tartalmát.

•          És Elizabeth tudja, hogy miért vásárolta ki Lucas John részét? – kérdezte barátnőm.

•          Igazság szerint csak sejtései vannak és ezek után szinte biztos abban, hogy John becsapta és valami komoly dolog áll a háttérben. – fejezte be Jack. – Kristen jól vagy? – kérdezte tőlem óvatosan.

•          Nem Jack, semmi nincs rendben! – csattantam fel ingerülten.

•          Van olyan érzésem, hogy ti többet tudtatok meg. – sóhajtott fel a reakciómból következtetve.

•          Nagyon jól sejted. – válaszoltam kicsit higgadtabban. – Kényelembe helyeztétek magatokat? – kérdeztem gúnyosan. – Ez egy hosszú mese lesz. – fújtattam, majd bele kezdtem a mesélésbe. Szinte szóról szóra idéztem fel Mr Smith szavait és közben iszonyat nagy fájdalmat és csalódottságot éreztem ismét. Mikor belekezdtem a mesélésbe még csak Jackson figyelt rá, de ahogy haladtam előre Robert is megtisztelt a figyelmével és feszülten és mérgesen hallgatta a családjaink történetét. A történet előrehaladtával azonban egyre döbbentebb arcot vágott. Minden egyes mondatot elismételtem és egy apró dolgot sem hallgattam el előlük. Mikor befejeztem egy jó ideig némaságba burkolóztunk. Ránéztem a fiúkra és mind a ketten teljesen le voltak döbbenve. Életemben eddig most harmadjára látom Robertet, de a mindig magabiztos, bosszúszomjas, gúnyolódó férfi helyett most egy megtört kisfiút látok magam előtt. Még egy kis sajnálatot is éreztem, de gyorsan elsöpörtem ezt az érzést, hiszen kristálytisztán emlékszem, hogy mennyire tönkre ment az életem miatta. Elsőként ő volt az, aki megtörte a csendet. Rám nézett és hirtelen hátrahőköltem attól a tekintettől. Olyan fájdalom volt azokban a csokoládébarna szemekben, hogy kedvem lett volna megölelni és megvigasztalni, de persze nem tettem. Miért is tettem volna?

•          Sajnálom! – suttogta mélyen a szemeimbe nézve és éreztem, hogy komolyan is gondolja. Ezzel azonban még nincs elfelejtve minden. Ahelyett, hogy megszólaltam volna csak bólintottam, jelezve, hogy elfogadtam a bocsánatkérést. – Jack szerintem itt az ideje, hogy menjünk. – fordult az említett felé.

•          Rendben van. – állt fel Jack is. – Holnap felhívhatlak? – kérdezte tőlem.

•         Szerintem várjunk pár napot. – mondtam neki. – Még Kellannal is meg kell ejtenem ezt a beszélgetést és az sem lesz egy sétagalopp. – sóhajtottam fel. Az lesz még egy kemény menet. – Majd megkereslek én. – mosolyogtam rá, mire bólintott egyet. – Viszlát, Robert! – fordultam a másik felé, hogy elköszönjek. Na persze tartva a három lépés távolságot.

•         Viszlát Kristen! – suttogta ő is, majd Bella kikísérte őket. Mikor Bella visszaért közöltem vele, hogy elmegyek lefeküdni.

•          Jól vagy? – kérdezte tőlem mielőtt még felmentem volna az emeletre.

•          Minden oké csak fáradt vagyok! – majd adott egy puszit az arcomra és felengedett a szobámba.

Felérve vettem egy forró zuhanyt, majd bedőltem az ágyba, de még sokáig nem tudtam elaludni. Csak forgolódtam és megállás nélkül a történtek jártak az agyamba. Reméltem, hogy most már végre nyugodtan élhetünk. Nem is sejtettem, hogy mekkorát tévedek.